Entries by terko

Kert Suli – December

Decemberben már nem sok munka akad a kertben. Ha valaki munka mellett, a szabadidejében kertészkedik, ebben a hónapban jóformán ki sem jut a kertjébe. Az évnek ebben a szakában sok szobanövény kapható, így akkor is életteli, virágos környezetet varázsolhatunk magunk köré, amikor kinn a kertben szinte egyáltalán nem nő virág. Ugyanakkor meg kell terveznünk, milyen […]

Kert Suli – November

Nagyritkán előfordulhat, hogy novemberben is meg kell nyírni a füvet. A rövidre vágott fűre 4-6mm vastagságban szárított marhatrágyát vagy tőzeget juttathatunk ki. Kiszóráskor ügyeljünk arra, hogy a füvön egyenletesen terítsük szét ezeket az anyagokat. A fűről folyamatosan gereblyézzük össze a lehulló lombot! Ha tavasszal akarunk füvesíteni, akkor novemberben ássuk fel a területet. Így a föld […]

Kert Suli – Október

A gyepet legkésőbb október végéig nyírhajuk, különben megsínyli a telet. Ilyenkor gyomláljunk is. A levágott füvet gondosan gereblyézzük össze. Az így kezelt gyepfelület télen is mutatós. Ha erősebben elkezd hullani a lomb, gereblyézzük össze. Ha a lombot a gyepen hagyjuk, a gyep kipusztulhat. A sziklakertben ügyeljünk arra, hogy az örökzöld évelőkre télire ne kerüljön lomb. […]

Kert Suli – Szeptember

Fűnyírást még rendszeresen kell végezni annak ellenére, hogy az ősz első jeleit már tapasztalhatjuk kertünkben. A hónap elején még juttathatunk ki fűfelületünkre nitrogéntartalmú műtrágyát. Öntözésék gyakoriságát és a kijuttatandó víz mennyiségét az időjárás alakulása határozza meg, hiszen lehet csapadékos és hűvös is a hónap, de lehet kellemesen meleg is. Sok díszcserje ősszel élénk színű terméseket […]

Kert Suli – Augusztus

Dísznövényeinket, gyepünket rendszeresen öntözzük. Napközben, amikor növényeink felforrósodnak a tűző napon nem szabad locsolni, mert leforrázzuk őket. Locsolást kora reggel, vagy este kell végezni. A tűlevelű sövényeket augusztusban metsszük. A sövény oldalfalai semmi esetre sem lehetnek teljesen merőlegesek. A sövénynek felfelé kissé keskenyednie kell. Egyébként hamarosan felkopaszodik, és igen csúnya látványt nyújt. Néhány helyen, a […]

Kert Suli – Július

Mivel július a legmelegebb hónapok közé tartozik, ne feledkezzünk meg az öntözésről még akkor sem ha szabadságra utazunk. 6-7nap egy kertnek, ami hozzászokott a megfelelő és rendszeres öntözéshez, elképesztő károkat tud okozni. Lényegesen több időbe és költségbe kerül a rend helyreállítása, mint megkérni valakit az öntözésre. Öntözéskor a már elvirágzott évelőket se hanyagoljuk el. A […]

Kert Suli – Június

Júniusban már rendszeresé válik a fűnyírás, melyet 7-10 naponként végzünk, főleg ott ahol öntözőrendszer működik a kertben. Amennyiben elodázzuk a fűnyírás elvégzését és hagyjuk a füvet 10-15 cm-nél magasabbra nőni a fű megdőlhet. Ez részben az egyenletes nyírást nehezíti meg, másrészt a fű töve befülledhet és ennek következtében megsárgulhat. A gyep zölden szép ezért ne […]