Kert Suli – Október

A gyepet legkésőbb október végéig nyírhajuk, különben megsínyli a telet. Ilyenkor gyomláljunk is. A levágott füvet gondosan gereblyézzük össze. Az így kezelt gyepfelület télen is mutatós.

Ha erősebben elkezd hullani a lomb, gereblyézzük össze. Ha a lombot a gyepen hagyjuk, a gyep kipusztulhat.

A sziklakertben ügyeljünk arra, hogy az örökzöld évelőkre télire ne kerüljön lomb. Ha lombbal takarnánk ezeket a növényeket, alattuk a növények befüllednének, és könnyen elrothadnának. A növényekre hullott lomb összegyűjtésekor a gyomokat is távolítsuk el.

Rózsát még októberben is ültethetünk, ha a megfelelő óvintézkedéseket megtesszük. Október végén elültetett rózsák még fejlesztenek új gyökereket, mielőtt a talaj átfagyna. Ezért tavasszal már erősebben hajtanak, mint a később telepített példányok.
A rózsafákat kb. 80-110cm-re ültessük egymástól. Bokorrózsáknak elegendő a 40-50cm-es tőtávolság. Ha sorokba ültetjük, a sortávolság100, illetve 60cm legyen. A bokorrózsákat olyan mélyre ültessük, hogy az oltás helyét földdel bőségesen be tudjuk takarni a téli fagyok ellen.

Amennyiben kertünk nagyon szeles területen fekszik, telepíthetünk szélvédő sövényt. A sövénynek nem az a célja, hogy a szelet teljesen felfogja, inkább csak az, hogy a szélnyomást csökkentse. Erre a célra nem jó ha túl sűrű sövényt telepítünk, mert azon a szél átbukik és végigsöpör a kerten. A ritkább sövény viszont mérsékli a szelet, így a kert klímája sokkal kellemesebbé válik. A szélvédő sövényeket mindig a fő szélirányra merőlegesen ültessük.
A szélvédő sövény telepítésére a felfelé törő növekedésű cserjék alkalmasak. Kisebb kertekbe olyan cserjét válasszunk, amiből viszonylag keskeny sövényt lehet kialakítani. Ilyen például a boroszlánlevelű fűz, vagy a fagyal és azok a fajták melyek a formázást tűrik. A lombhullató sövények telepítésére október a legmegfelelőbb időpont. Azt a sávot, ahová a sövényeket ültetjük, legalább két ásónyom mélyen forgassuk meg. Mivel a sövényeink megfelelő feltételek mellett akár évtizedekig a helyükön maradnak, így ásáskor a földjükbe keverjünk bele nagy mennyiségű szerves anyagot, például komposztot vagy tőzeget. Ha savanyodásra hajlamos a talaj, akkor az előkészített talaj felszínére szórjunk ki meszet, és sekélyen kapáljuk be.

Néhány növény kivételével a lombhullató cserjék ültetésére is a legalkalmasabb időszak az október. Ha a növényeket október elején elültetjük, akkor elegendő idő áll rendelkezésükre, hogy még a fagyok előtt elegendő hajszálgyökeret tudjanak nevelni ahhoz, hogy tavasszal növekedésnek tudjanak indulni. Ez olyan kúszónövényekre is igaz, mint a borostyán, a vadszőlő és a lonc.

Minden, ősszel elültetett lombhullató díszcserjét kissé vágjuk vissza, hogy a lombozat és gyökérzet egyensúlyát fenntartsuk.

A cserjék ültetése során ügyeljünk arra, hogy a gyökerek ne száradjanak ki az ültetésig, a gyökereket iszapoljuk, ültetés után a tövek körül a földet nyomkodjuk le, majd alaposan öntözzük meg a növény.
A lomblevelű örökzöldeket és a tűlevelűeket is bőségesen öntözzük meg, főként akkor, ha a talaj laza szerkezetű és száraz az időjárás.

Amint erősebb fagyokra számíthatunk október vége felé, a későn virágzó kardvirágfajtákat is szedjük ki a földből. .

Amint a fagyok következtében a dália lombja elhervad, a gumókat szedjük ki a földből. Kiásáskor ügyeljünk arra, hogy a gumók ne sérüljenek, mert sérült gumókat télire nem szabad eltenni. Ezért csak ásóvillát használjunk. A gumók között és a gumókon lévő födet óvatosan távolítsuk el. A föld feletti részeket kb. 10cm-esekre vágjuk le. Ezután a gumókat szellős, száraz és fagymentes helyiségbe vigyük. Csak a jól megszárított dáliagumót vihetjük a teleltetőbe.

A már nem használt tömlőt tegyük el lehetőleg fedett, fagymentes helyre. A tömlőt semmi esetre se hagyjuk kint, mert szétfagyhat, ha nincs teljesen kiürítve.
Az automata öntözőrendszereket le kell vízteleníteni a kerti csapokkal együtt, hogy ne tudjanak szétfagyni.

A kerti bútort nem szabad túl sokáig kint hagyni a szabadban, mert a nedves őszi időjárás tönkreteheti. Mielőtt fedett helyre vinnénk, alaposan mossuk le.

Lassan felkészülhetünk a hóesésre és arra, hogy kertünkben élő madarakról gondoskodnunk kell. A cinkéket már a hóesés előtt az etetőhelyhez szoktathatjuk